2007. május 5., szombat
Ma már erről szól minden. Szépséges terítést elsőáldozási reggelihez jutányos áron, utolsó pillanatban is vállalunk! :)
Még ilyen ültetőkártyák is készültek. A reggeli és a terítés az Oltáregylet hölgyeinek buzgósága, a kártya szerény személyem és nyomtatóm alkotása. A tavallyal ellentétben, most a szombat reggeli gyónás volt szebb, összeszedetteb, tavaly az estének volt más a hangulata. Tegnap. persze, belejátszott az is, hogy többen elkéstek a (nem)közlekedés miatt.
Nagyjából minden összeállt, már csak én nem állok - a lábamon. Pedig a holnapi ebéd nem is az én gondom, pótmama lát vendégül bennünket immár hagyományosan, mert ilyenkor a papnak és a hitoktatónak is ünnepi ebéd dukál, de ez olyan családi ünnep, amire nem szokás meghívni ilyesféle alakokat. Nem is bánom, mert akkor még délután se lehetne levetni a fekete cipőt :)
Majd még jövök, hiszen a kezdő Vackort el kell még búcsúztatni.
Kedves Vackor-blog! Immáron megérted a 600. bejegyzést, magadénak tudhatsz az olvasóidból egy kedves, baráti társaságot; már alig látsz vissza az elejére és még egyáltalán nem látod a végét. Aki ennyi idős, bizony, elnyűtte már a régi bundáját, illlő. hogy kapjon egy újat. Amúgy is tavasz van és ilyenkor a mackók frissen ébrednek, a bundájuk is fénylik és elkezdik újra az erdőt járni. Most új erdőbe, új barlangba megyünk, akinek kedve van, jöhet utánunk!
Hol volt,
hol nem,
messze, messze,
volt egy boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
Vackor nevű
kicsi medve,
nem is medve,
csak egy apró,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó.- Játssz csak!
Játssz te apró,
lompos,
loncsos
és bozontos,
jpiszén pisze kölyökmackó!
És estig még akkor
bukfencezett Vackor.
2007. május 4., péntek
Először örültem délután, és igazolva láttam, hogy nem kell előre aggódni. Úgy volt, hogy még ma és holnap is kell ügyelet, de ma véget ért, már most se kellett bent maradnom, legközelebb a következő pályázati időszakban lesz ilyen, a nyáron. Végre egyszer eljövök fél ötkor! Eljöttem. Aztán amikor már vagy húsz perce álltunk a megállóban és nem jött semmi, akkor mondta a Gábor (aki egy volt gyerekem és összetalálkoztunk ott, gyerekem? háromgyerekes családapa) hogy induljunk el gyalog, azzal is előbbre jutunk. Hát, valamennyire tényleg. Kerek egy órába telt, hogy hazaérjek. Aztán este tudtam meg, hogy mi is történt. Jó, hogy egyszer időben el tudtam jönni :(
Talán ettől, talán mástól, de csupa feszültség vagyok. Az se kifejezetten előnyös, hogy fölöttem megint éppen rámszakad a plafon, úgy őrjöngenek a kedves lakók.
Megvolt a gyónás első fele is. Megvolt. Bár volt egy család, akiknek igazán örülni tudtam :)
Fáradt vagyok és rumli van itthon. Nagyon péntek van, délután a munkában egyszer az összeadógép helyett a telefon billentyűin akartam számolni, aztán meg a felnőttképzés eszközparkját első ránézésre - nem tudom, mitől - a felnőttképzés vadasparkjának olvastam.
Most végre lefekhetnék időben, de az alváshoz is túl vagyok feszítve. Azt hiszem, játszom kicsit.
2007. május 3., csütörtök
Hosszú nap. És soha, véletlenül sincs úgy, hogy én nyugodtan és kényelmesen tudjak valahova odaérni. Ma negyed ötkor jutott eszébe a főnökömnek, hogy még ma estére kell neki egy anyag. Kitűztem magam elé, hogy márpedig 3/4 6-kor kilépek a kapun. (ötkor terveztem, hogy kényelmesen és nyugodtan...). Negyvenkor tényleg sikerült is. Azt hiszem, itthon is ki kéne tűznöm ilyen célokat, akkor konnyebben menne.
A próba nyugodt volt, nagyjából az időt is sikerült tartani, és mindent végigvettünk, amit akartunk. Most már csak azon kell izgulnunk, hogy ne essen vasárnap.
Szeretek elsőáldozásra készülni, csak a vége szokott nagyon összesűrűsödni, de ez is így jó. Most már velük is ünnep lesz a vasárnap. Kezdem várni :)
2007. május 2., szerda
Fáradt vagyok. Bent egy olyan munka várt ma, ami az egész elmúlt négy napban nyomasztott, mert tudtam, hogy nem hibázhatok. Megvolt rendben.
Este órák, már nagyon rajtuk van a tavasz. A múltkor nem írtam meg a két újságcikket, mert csúszik az újság, de ma este már muszáj. El kell még készítenem a gyónás beosztást is holnapra, mert épphogy odaesem majd munkából. Van mindenféle más gond is, ez most egy ilyen Vackor.
2007. május 1., kedd
"Így köszönt ránk május reggel, szervusz, világ, itt vagyok!" - ezzel a dallal kezdődött nekem mindig a május elseje. Nem volt úgy anno, hogy a reggeli készülődés közben, a többi mozgalmi dal közt, ezt is le ne játszotta volna a Kossuth. Réti József és talán Kalmár Magda énekelték, a szövege nem volt egészen érthető, volt egy sora: vad viharban álltak a karcsú almafák - ezt aztán végképp nem tudtam elképzelni, miért kellene egy almafának vad viharban borulnia virágba ? Főleg, hogy a mi kertünkben is volt almafa, ami ráadásul nem is volt karcsú, inkább alacsony és tömzsi, vihar meg sehol, viszont olyantájt talpig virágban.
Ránk csak két évente került a sor felvonulásban, akkor se mindig mentem el, de azért vonultam párszor én is. Következetesen mindig egy nagy lufit vittem, mert én egy gyönge, kis medvebocs voltam, akinek, ugyebár, mégse lehetett a kezébe adni valami transzparenst vagy zászlót ;) Úgyhogy a párttitkár, aki amúgy a főnököm volt, készült mindig a külön lufival. Utána busz vitt föl a Hárshegyi campingbe, azt hiszem, az sincs már meg, és ott volt gulyás, pogácsa, buli.
Gyerekkoromban néha édesapámmal mentem ki a hajógyáriakkal, de akkor még féltem a tömegtől, azt nem szerettem. (A tömeget ma se.)
Most meg utolsókat rúgom a rámolásba, csak estére mozdulok majd ki, mert ma kezdődnek a májusi litániák is, az pedig a legkedvesebb ájtatosságom (most nem pátoszos vagyok, ezt tényleg így hívják) majd írok is róla még valamikor a horgonyban. És idén először a két kisebbik csoportomat el is viszem rá, a nagyokkal más a tervem.
Délelőtt a rádióban volt egy érdekes riport egy kékfestő mesterrel, mondta, hogy amelyik vásárban azelőtt ötszáz méter anyagot adott el, ott most jó, ha ötvenet tud. Emlékszem, a huszas éveim táján volt nagy divat a kékfestő ruha, nekem is volt természetesen. Meg a hímzett tarisznya, a fekete, apró virágos, erdélyi rakott szoknya és az éledező táncházak kora.
No, de tavasz van, nem nosztalgia idő, és ha elgondolom az elkövetkező tíz napomat, akkor számomra semmi más nincs, mint a jelen, ami kedves és szép, csak éppen túl kell élni: a szerdai órákat, a csütörtöki próbát, a pénteki ügyeletet és az elsőáldozók gyónását, szombaton ugyanezt fordítva, reggel a másik fele gyónik,és délután az ügyelet, a vasárnapot, amire valamikor még egy ünnepi ebédet is össze kéne dobnom, hétfő este a lakógyűlést, kedden este a vendéglátást, szerdán órák, csütörtökön egésznapos kirándulás, pénteken este képviselőtestület, szombaton élő rózsafüzér zarándoklat, vasárnap kikísérjük keresztmamáékat a buszhoz.
Aztán már igazán semmi :))
2007. április 30., hétfő
Ma végre látszata is volt annak, amit csináltam, spájz és hűtőszekrény, mint az álom. A szállóvendég oda már bemehet, lefeküdni ugyan még nem tud, mert az ágyon még a nyári holmik hevernek kupacokban, dehát itt van még a holnap.
A jövő hetünk kicsit zűrös lesz vackorilag, mert szállóvendégem lesz, a számítógép pedig a vendég-, háló-, nappaliszobában lakik, úgyhogy este már nem nagyon akarok zavarogni ott, de azért egy Vackorra majd csak beosonok. A keresztmamáék jönnek Ozsdoláról, akiknél én is laktam tavaly nyáron. De nem ők fognak nálam lakni, mert én csak úgy tudnék két embernek szállást adni, ha elmennék otthonról, tehát Elli néninél fognak lakni, akinek emiatt szintén el kell jönnie esténként otthonról, úgyhogy ő fog nálam aludni. Megint kicsit bonyolultak vagyunk, de úgyis mindenben, és a lényeg, hogy legalább mi értjük :)
Ma nosztalgiáztam, mégpedig A koppányi aga testamentumával, de aztán mégse néztem végig, nagyon eltért a könyvtől, azt pedig nagyon szerettem. Nem értem, a mai rajzfilmek sokkal borzasztóbbak, ezen mégis ott volt a korhatár-karika. Parádés szereposztás volt: Benkő Péter, még mint fh. (maga lovagolt és vívott a filmben), Bessenyei, Tolnay Klári, Mádi Szabó és a többiek... Észrevettem néhány olyan tévedést, amit akkor nem (pedig hányszor láttam a filmet! Ogluról, a török agáról úgy beszélnek, hogy azért is félelmetes, legyőzhetetetlen vívó, mert balkezes. Ehhez képest a nagyjelenetben, a párbajban Benkő egy jobbkezes ellenfelet győz le a vitézi harcban. Aztán meg, amikor otthon védi az udvarházat, amit megtámadnak a császáriak, egyszerre hárommal is vív egy szál pendelyben, ahogy kiugrott az ágyból, fél kezével még a nadrágját is fogja, aztán egy következő jelenetben miközben meg nem áll a küzdelem, már rendes sötétkék nadrág van rajta. De annak idején tetszett a film, többször is láttuk gyerekfejjel.
2007. április 29., vasárnap
Most olyan vasárnapra való, kedves-szépeket kaptok.
Tegnap, káplán atya, mint eskető pap, természetesen, hivatalos volt a lagziba is, aztán ma reggel, mise után lelkendezett, hogy milyen nagyszerű volt! Különösen, hogy a kisöccs milyen műsort adott elő egymagában, alig győzték nevetéssel. Hogy az a gyerek milyen tehetséges, kész színész már most is, mekkora sikere volt, ha én azt láttam volna!
Nekem mondja? Négy éve tudom, hogy milyen sikere van - minden órámon :)
Azért szeretem, jóban vagyunk egymással első perctől fogva, mert eléggé tudja, hol a határ és mert tud bocsánatot kérni. Fura dolog ez az azonos hullámhossz. Mindig tudatosan törekszem arra, hogy mindegyik gyerekemet el tudjam fogadni, mégis van, amikor ez az összhang nem alakul ki. Így történt ez az egyik elsőssel is, nem találtunk hangot egymással. Hogy a gyerekkel-e vagy inkább a szüleivel, azt nem is tudom, de éreztem a feszültséget közöttünk, ki is maradt a gyerek. De ezt is úgy hozták tudomásomra, hogy én érezzem hibásnak magamat, a félóra csúsztatást a kezdéssel már nem tudták elfogadni. Régen megviseltek az ilyen esetek, ma már nem annyira. Nem lehet mindenkinek megfelelni.
No, de, térjünk vissza a kedves-szépre, jöjjön egy kis munkahelyi történet. Persze, van ám nálunk munkaterv, napi feladatterv, minden előrelátás, -tervezés, mnégis borul mind, ha beállít valaki a határon túlról, elszámolást hozni, pályázatot beadni vagy csak éppen tanácsot kérni a lebonyolításban. Akkor magától értetődő, hogy vele kell foglalkozni, mégse mondhatjuk, hogy majd jöjjön vissza másnap. Ezek ugyan kemény, komoly, hivatalos megbeszélések, de egyúttal jóízű emberi találkozások is. Csütörtökön is egy ilyenre került sor, akkor mesélte el az illető az alábbi történetet, elsőkézből hallva.
Tempfli József püspök úr idős, szikár ember, megragadó belső sugárzással, nekem többször is volt módom személyesen találkozni vele, de talán tévéből-újságokból másoknak is ismerős az arca, vékony alakja.
Történt nemrégiben, hogy Magyarországról tartott hazafelé valamilyen ünnepi alkalomról, és még az itteni szakaszon autóját megállították a rendőrök.
- Nyissák ki a csomagtartót! - hangzott a felszólítás.
A sofőr kiszállt, hátrament, kinyitotta, abban pedig ott volt a teljes püspöki felszerelés, süveg, pásztorbot, díszes ornátus.
- Kicsoda maga? - kérdezték az utastól.
- A nagyváradi megyéspüspök - válaszolta szerényen a püspök úr.
- Engedjük, színészek, hadd menjenek! - legyintett a rendőr a kollegájához fordulva.
:))
Az új Vackorhoz ötleteket, javaslatokat szívesen fogadunk. A kommentelési lehetőség javítás alatt. Van, aki azt mondta, túl sötét a háttér. Legyen világosabb a mackó bundája?
2007. április 28., szombat
Amennyi szaladgáló és még a pocakban bújó gyerek ezen a mai esküvőn volt! Ezt látva végképp nem értem, hogy miért csökkentették 40 %-kal a budai oldal szülészeti ágyainak a számát. Pont ma délelőtt hallottam a rádióban, hogy a főpolgármester-helyettes bejelentette, hogy felülvizsgálják a döntést, az SZDSZ viszont gyorsan közölte, hogy semmilyen módosításhoz nem járulnak hozzá. Mintha ők lennének itt mindennek teljhatalmú urai. Vagy azok is?
No, de nem ez a lényeg, hanem, hogy nagyon szép volt az esküvő, hiszen Réka is ebben a közösségben nőtt föl, a kortársak, ki kicsit előrébb járva, ki még később tartva, mind itt voltak, mint bármelyikükén. Nekem meg az volt a legszebb az egészben, hogy voltaképpen mind az én gyerekeim :)
Jegyespár, pap, kórus, közönség, mindenki meg volt hatva, meghitt, szép ünnep volt.
Amúgy csönd, béke, nyugalom, csicser, a rámolást majd holnap kezdem, vagy talán még ma este... vagy inkább hétfőn. Holnap a virágokat teszem rendbe. Jól lemaradtam arról, hogy árvácskákat ültessek ki, kezdhetem rögtön a muskátlival, de akarok még valami sárgát és kéket is, ezzel jól el fogok játszani.
Szép lassan megkezdjük az elszakadó hadműveleteket, most már ide is érdemes benézni, de átírni még nem kell.
2007. április 27., péntek
Ahhoz képest, hogy ma volt az, amikor már előre annak örültem, hogy szinte időben, a vizsga után, hazajöhetek, végül "csak" hangversenyen voltam. Először vonakodtam, hogy de a vizsga, aztán mondták, hogy de fél nyolc, erre már nem tudtam mit mondani, hanem mentem én is. Szép volt, nem bántam meg, nagyon rég nem voltam hangversenyen. Az este meg szinte nyáriasan meleg.
A tegnapi vizsgázók nem mind futották csúcsformájukat, a maiak inkább. Készültek, aranyosak voltak, a végére ez az elsőáldozás is ünneppé válik talán, de a jövő hét biztos erről fog szólni. Attól kicsit bánatos vagyok, hogy külön kértem, ezért is vállaltam két hete két napot azon a héten, hogy a jövő hétre ne osszanak be ügyeletre, mert nincs szabad estém, dehát beírtak. Nyafoghatnék, hisztizhetnék, de inkább valahogy megoldom majd. Ráadásul a szombat délutánit meg magamtól ajánlottam föl, mert a kolleganőmnek ösztöndíjas hónapok után jön haza a lánya vasárnap, nyilván sütni-főzni akar egész nap, hát legalább délutánra leváltom. Végül is én csak kicsit pihenni szerettem volna, hogy ne hullafáradtan, ziláltan essek be vasárnap. De még az is lehet, hogy szombaton egyáltalán nem kell menni, úgyhogy kár előre nyűglődni.
Most viszont kezdődik a négy nap! :))))))
És rámolok :(((((
2007. április 26., csütörtök
Na, jó, teljesítem a kötelességemet.
Ma estére kiállhatatlan lettem. Mentségemre, volt miért fölforrjon az agyam, de az mostanában ritka, hogy jól irányzott megjegyzést helyezek el, volt is csodálkozás.
Aztán rájöttem, hogy az lehet a valódi ok, hogy fáradt vagyok. A héten minden este későn jöttem haza, ma is. Jó volt ugyan ez is, a vizsga után még az egyik verbita szerzetes búcsúestjén voltam, aki a Fülöp-szigetekre készül hosszú-hosszú időre. Ő volt a táborvezető, amikor két éve a zsámbéki táborban voltam, innen az ismeretség. És ettől a mindig kell valahol lennitől egyszerűen nyűgős leszek. Bent is hülye nap volt.
Holnap is még munka után a másik felének a vizsga, de utána tudtommal semmi programom végre. Szombaton egy nagyszabású esküvő töri ketté a napomat, egy órakor káplán atya esketi a gyertyás Kati lányát, akit ráadásul egy háromszéki fiú vesz el, oda is fognak költözni. Még nem találtam ki, hogy mit vegyek föl az esküvőre, mert kabát nélkül akarok lenni, lévén ballonban pillanatnyilag csak a kockás gallérú-mandzsettájú áll rendelkezésre, azt meg talán mégse. A szép tavaszi nadrágkosztümömben viszont megfagyok a temlpomban egy nászmisés, kórusos esküvő alatt. Majd meglátom.
És ma sem kerülök 11 előtt ágyba :(
2007. április 25., szerda
Ma este még városmissziós megbeszélésen voltam az óra után, jól elhúzódott. Alapvetően ambivalens érzéseim vannak az egésszel kapcsolatban, nem szeretem ezt a csápolós, téren ugrálós, Jézus szeret téged-akciókat. Inkább a személyes szó, a valódi élet, mert ha valaki egy ilyen után téved be a templomba, közösségbe, nagyon meglepődik, hogy mást talál. Nálunk nagyon fékezett habzással folyik a készülődés, ma megint kiderült, hogy a többiek már mennyivel előbbre tartanak.
Különben is tessék békén hagyni, mert lelkibeteg vagyok! Egyértelmű, hogy szeptembertől nem vihetek két este három csoportot, de melyik ujjamat harapjam meg? Azt hiszem, ez lesz, amit nem én fogok megoldani.
Na, futás aludni, eddig a héten minden este éjféltájban kerültem ágyba.
2007. április 24., kedd
Ma csak 1/2 11-re mentem be, mert este ügyeletes voltam, és akkor lehet így, csak nem nagyon szoktunk élni vele, de most valamit el akartam intézni, jól jött a délelőtt. Ahogy jártam a városban, nagyon csodálkoztam, hogy hétköznap délelőtt mennyi ember nyüzsög! Aztán eszembe jutott, hogy öt héttel ezelőtt még én is ott nyüzsögtem délelőttönként, és akkor ez teljesen természetes volt. Milyen gyorsan felejt az ember, hát még a medve!
Be is értem pontban, szépen beírtam a jelenléti ívre kezdésnek a 10,30-at, semmi gond, úgyis este hétig vagyok, kilesz a munkaidő. De mivel hozzánk nem az utcáról esnek be, mindig pontosan tudjuk, kik jönnek aznap. és úgy alakult, hogy a kettő maival cakk-pakk 3/4 6-ra végeztem is. És ekkor jött a dilemma. Egyedül vagyok bent. Holnap, ha egyáltalán lenne is kérdés bárki részéről, legfeljebb csak annyi: Rendben volt minden?
Ha beírom a hét órát távozásnak, nem vész el időm, ami, mint tudjuk, igen drága. Ráadásul én nyertem meg, hogy hó végén összesíthetem mindenki havi óraelszámolását, senkisem tudná, senkisem látná. Csak én. Aztán eszembe jutott a puska.... és.... beírtam a 18 órát, mert már annyi lett, amíg tépelődtem, meg eldöntöttem, hogy menjek-e, maradjak-e.
Fura, hogy az ember mindig a kicsi és jelentéktelen dolgokban tudja a legnehezebben legyőzni önmagát. A nagyok? Ugyan! Akár az oroszlán elé is. De ez a mínusz egy óra....
(Gondolkodóknak: nem, azzal semmi baj nincs, ha végzünk és előbb elmegyünk, az teljesen rendben van, csak azt kell beírni is.)
2007. április 23., hétfő
Voltam irodalmi esten, majd mesélek, úgyis előbb le kell ülepednie, de most Róbert Gidát játszom: dógom van.
És egyébként is tegnap este már lapzárta volt, és én megint nem tudtam új életet kezdeni, viszont két cikket ígértem.
2007. április 22., vasárnap
Akkor most következzék a közvéleménykutató filozofálás.
Tehát adott a Vackor a maga régi bőrében, hozzá meg a freeblog új szerkesztőfelülete. A kettő pedig nincs igazán szinkronban egymással, például abban is látszik, hogy a kommentek az archívumba kerüléskor rögtön elvesznek belőle, amikért olyan kár! De vannak formázási gondok is, ami viszont csak az én bajom.
Megoldások:
1. Ráhúzni egy mostani sablont, de egyik sem tetszik igazán (nektek se fog), viszont azzal rendeződik az ezutáni kommentek helyzete.
2. Hagyni a csudába az egészet, nyugodjon békében és átmenni a blogspotra, ott meg a Bikfic kerekít neki egy olyan csuda kinézetet, hogy szemünk-szánk eláll a csodálkozástól, olyan mackós lesz! (Én már láttam a tervezetet, van mire mondanom :)
Egy kicsit errefelé hajt az is, hogy csak amiről a látogatások alapján tudomásom van, három blogajánló honlapon vagyok ajánlva (szerencsére, a fríblogon nem) és akkor ezeket le tudnám rázni. Meg néha jó egy kicsit újat kezdeni. Természetesen a Vackor a régi címen olvasható maradna. (Végül is csak egy átírás a Kedvencekben.)
3. Mégiscsak megfűzöm a Bikficet, hogy a friblogos új sablont próbálja meg vackorosítani, de ahhoz nem fűlik a foga, túl zűrös.
No, lehet gondolkodni, véleményt mondani, mintha valami egetverő horderejű ügy lenne, aztán valami lesz. Elő lesz ez készítve, mint a reformok mifelénk.
(Megjegyzés: A fenti változások a horgonyt semmilyen formában nem érintik, az már új sablon alatt fut.)
Ma estére befűztek sekrestyésnek, ez ami igazán nem volt tervbe véve. Mindegy, legalább előre visszaadom a holnapi órámat, már úgyis alig győzzük számon tartani, ki kinek mit ígért ebben az állandó cserebere-fogadomban. Plébánosunk már rég elvesztette a fonalat, őt csak a végeredmény érdekli, mindig mindenhol legyen ott valaki, aki ellátja, amit kell.
És, ha még azt elmondanám, hogy az alaphelyzet egy (hittanár képzettségű) sekrestyés meg egy kántor és van mind a kettőnek egy-egy helyettese (ami egyik se én vagyok), ehhez képest tegnap este a kiskarnagy kántorkodott, ma estére a helyettes kántor küld maga helyett egy idegent, szólt is reggel, hogy ne lepődjek meg, ha beállít, amikor én este a helyettes sekrestyést helyettesítem, aki viszont holnap este megtartja majd az elsősöknek az órámat. És ha mindezek a körültekintő, remek szervezések olykor megbicsaklanak, akkor még mindig oda tudunk szólni káplán atyának, hogy legyen kedves, nyissa ki a templomot, kezdje el az órát, üljön be az irodába,.... csak, amíg odaérek - ez a szokásos zárómondat. Csak egyet nem lehet mondani neki: hogy és orgonáljon a saját miséjén, úgyhogy a kántorok hátrányos helyzetűnek számítanak :) A baj ott szokott kezdődni, amikor adott pillanatban őt se lehet elérni. És, hogy hol szokott végződni? Ajjaj! Volt már rá példa? Volt.
2007. április 21., szombat
Már nagyon kellett a lelkemnek a sok minden baj közepette (nem munka, egyebek) egy ilyen vidám, nyugodt este többedmagunkkal, csak kicsit hosszúra nyúlt, de ez meg a ti bajotok.
Ma egyébként élményekben gazdag napom volt, mert a várost jártam, nagynéni-köszöntőbe.
Az első az rossz élmény volt, hős voltam és lementem a mozgólépcsővel. Kicsit majdnem belehaltam, de olyan pontján voltam a városnak és olyan csúszásban az idővel, hogy mégse kerülhettem körbe a világot. Borzasztó volt.
Régen semmi bajom nem volt a mozgólépcsővel, se föl, se le, pláne, hogy éveken át a Kossuth téren szálltam ki-be főiskolára és dolgozni menni is, pedig ott a leghosszabb. Aztán egyszer nagyon elszédültem lefelé, de mint a jó motoros, többször még újra próbáltam, de csak nem. Na, azóta, amikor lehet, kihagyom. A fölfelével semmi gondom. Azért, ha nagyon muszáj, le is megyek. De a Kossuth téren vagy a Moszkván azóta sem!
A másik tapasztalat, hogy hogyan lehet megölni egy városrészt. nevezetesen az Üllői útnak a Ferenc körúttól a Nagyvárad térig tartó szakaszára gondolok, ahol semmi felszíni közlekedés nincs. Szinte már minden üzlet bezárt, lepusztult, kihalt az egész, csak az autók rohannak a piros lámpáknál föltorlódó falkákban 2x3 sávban. Régen itt élet volt, boltok, sétálni lehetett; a nagynénémék mindig itt laktak, kicsi korom óta járok erre, emlékszem, amikor még a 63-as villamos csikorgott végig ott. Ma meg? Tiszta hülyék! Városrendezés?!
A harmadik élmény a csoda Combino! Ritkán járok velük, ma visszafele kitrappoltam a körútra és arra szálltam. Jó, jó, de két dolog zavar benne: az egyik, hogy az ülésről nem ér le a lábam! Ahogy lopva körülnéztem, láttam, hogy más nőknek sem. Ezen a villamoson nem érvényes a mondás: jó lába van, kettő és földig ér.
A másik, ami nem tetszik, a sötétített üvege, ettől mindig borúsnak látszik kint. Rómában minden egyes busz és villamos ilyen, ott nem is lehetne kibírni másképp és valahogy természetesebb, de itt?
Na, ennyi mára a Fővinformtól, jóccakát!
2007. április 20., péntek
Fáradt vagyok, ma is sokáig voltam bent, én voltam ma az ügyeletes. Az egész hét hosszú volt, csak kedden tudtam időben hazajönni (nem kell sajnálni, nem minden nap munka, de akkor is késő) akkor meg jól elvacakoltam az estét, a gépet kínoztam, mert nem akart elindulni. És még holnap is dolgozunk, utána meg még nagynéni-köszöntés.
Hétfőn egy irodalmi estre kell mennem, annyira, hogy még az órámat is eladtam miatta. Az egyik kolleganőnk szerkesztette, adja elő, és csak egy alkalommal, muszáj ott lennünk. Nem rossz társaság ez.
Kedden megint ügyeletes leszek, mert a jövő héten az lesz az egyetlen szabad napom, amikorra vállalni tudtam, egyébként is már a második pénteket húztam le. Szerda a szokásos, csüt-pénteken II. félévi vizsga az elsőáldozóknak, aztán kitör a négy nap! Ahhoz képest, hogy arról volt szó, majd hónapokig tanulok be és talán májusban kezdhetek valami érdemi munkához, már lazán ügyelek egyedül második hete.
Ma reggel, a 2-es villamoson, 11-12 év körüli kissrác megy az ajtóhoz, leszállásra készülődve a Lánchídnál. Odamegy vele az apja is: - Elkísérjelek?
A gyerek csodálkozik: - Miért?
- Hát, hogy még együtt legyünk.
A kissrác vonogatja a vállát: - És akkor te?
- Majd lesétálok a Kossuth térig.
A gyerek még most se kap az ötleten, az apja beletörődően mondja: - Akkor adj egy puszit!
A kölök megpuszilja, aztán megszólal: - Na, gyere!
Összenevetnek, a szóban nem volt nyegleség, fölényesség, kedves volt, kamaszos és meghitt. Leszállnak, a kisfiú odaadja a kezét. Nem is beszélnek, kézenfogva mennek tovább. Vannak még normális családok.
Bedobok egy újabb gumicsontot érintetteknek: plébánia kontra egyházi iskola. Az általános az elsőáldozásról viszi el a gyerekeket, a középiskola a bérmálásról, a legvadabbak még a vasárnapi misét is maguknál teszik kötelezővé, teljesen kiszakítva ezzel a gyereket az addigi közösségéből. Aztán az iskola véget ér, ő pedig ott áll és nem tartozik már sehova.
Amiért ez eszembe jutott: a kerületi egyházi iskolában most vasárnap volt az elsőáldozás, sok tőlünk való gyerek is volt ott. Tegnapelőtt este fölhív az egyik szülő, hogy a kislány nem lehetne-e majd nálunk is három hét múlva? Hogyan???????? Kétszer legyen elsőáldozó? Hát, jó lenne, mert ők úgy szeretnék, ha itt is lehetne, mégiscsak idejárnak. Próbáltam szelíd és jólnevelt lenni. Aztán elárulta, hogy a plébánosunkkal már beszélt az ötletről, de ő is elhajtotta. Úgy szeretem, amikor megpróbálnak bennünket kijátszani egymás ellen, de nem szokott bejönni, mert a józan ész még működik.
2007. április 19., csütörtök
Igen, Kac, sok a két komment, főleg úgy, hogy amint egy bejegyzés átkerül az archívumba, el is vész mind a kettő. Úgyhogy, csak neked, megsúgom, hogy Bikficcel tervezünk is mindenféle csuda dolgokat ennek a kijavítására, majd meglátjátok!
Munka, munka, munka... és jó hideg kint, későn jöttem ma haza. Jó, hogy nem kapcsoltam le még a fűtést.
2007. április 18., szerda
Mé' kell írni? Amiről kéne, nem lehet; amiről lehet, nem érdemes, és még a foci EB-t se mi rendezzük. Jellemző, amikor a prezentáció után egyetlen kérdést se tettek föl nekik, nem arra gondoltak, hogy talán mert nem is érdekli őket, hanem, hogy annyira tökéletes volt. A pannon puma megint elvétette az ugrást.
Egyébként meg akár Vackor, akár nem Vackor, nincs az jól így, hogy hazajövök hullafáradtan, leülök a géphez és már el is megy az egész este. Ezen muszáj változtatni, nem vagyok normális. Jó, az más kérdés, hogy ma is fél kilenc volt már, mire visszahívtam mindenkit, aki keresett, megvacsoráztam, - na, de azóta is itt ülök!
Megyek is.
2007. április 17., kedd
Meg van bolondulva ez a masina! Tegnap olyan volt, mint aki halni készül, ma meg itt szaladgál föl és alá. Mondjuk, én is. De legalább rájöttem, hogy miért fáztam meg, és miért nem fogok október végéig kigyógyulni belőle: mert huzatban ülök egész nap :(
Arra meg én nagyon-nagyon-nagyon érzékeny vagyok. De nem tudok mit csinálni, mert vannak emberek, akiknek mániájuk, hogy minden tárva-nyitva legyen, ezt én mindenhol megszenvedem. Persze, könnyű nekik, ők a védett oldalon ülnek, én meg egyedül a huzatoson. Így jár, aki utolsónak jön.
És hát vagyok bent eleget, most majd még szombaton is, péntekre meg én vállaltam az ügyeletet, akkor este hétig.
A tegnapi óra megint a legrosszabb emlékeket idézte, merthogy a hétfőt nem mertem bevallani, mert akkor még a csütörtököt is lehetett volna, csak a szerda lett védett idő. Úgyhogy négykor ment a körtelefon, először káplán atyának, hogy legyen kedves elkezdeni az órát, aztán az új sekrestyés fiúnak, hogy ő meg hatkor, amikor elkezdődött a mise, vegye át tőle, amikor át kell mennie gyóntatni, és legyen velük negyed hétig, ha nem érnék oda. Újonc létére egész hamar fölfogta a konstrukciót, csak azt nem értette, hogy akkor én mit is csinálok ebben. Hát szervezek! ;)
De, szerencsére, még menet közben befutottam. Elsőseim is edződnek már ehhez a kézről-kézre adáshoz. A nagyokat már akár magukban is merném hagyni, a kicsiket azért még nem.
Tegnap is volt egy aranyos mondás. A vasárnapi evangéliumról beszélgettünk, a hitetlen Tamás, egész szépen megértették, -jegyezték; aztán szó került arról, hogy bizony, ma is vannak hitetlenek, mire Barnabás nagykomolyan mondja: igen, és vannak a koppányok.
A micsodák? Gondoltam én István, a királyra, meg Koppány Mikire, az alsós osztálytársamra, de csak nem jöttem rá, mire is gondol. Kik azok a koppányok? Hát, akik nincsenek megkeresztelve!
Ó, persze! Hát a pogányok! :))))))
Mi mindent csipeget föl már egy ekkora gyerek!
Remélem, a gép javulása tartós lesz. Ha mégis eltűnnék, ő az oka! F
2007. április 15., vasárnap
Nem értem én az embereket. Az egyik fórumon, ahol már olvasni is csak ritkán szoktam, írni meg régóta nem, ezt a bejegyzést látom:
jöjjön el velem valaki ,jó? bár lehet, hogy én se megyek ...
Most akkor mi van?
A másik nem értem délelőtt volt a templomban. A babakocsiban olyan másfél-két év körüli kicsi, kemény cipősarkaival jól hallhatóan, zavaróan, szinte folyamatosan rugdossa a kocsi lábtartóját, időnként ledobja a kisautót is, csörrr, néha felnevet, ez még a legkedvesebb benne. Mama ellágyultan nézi a rugdosást, dobálást, kisautót mindig visszaadja, olykor simogat is egyet a gyereken, majd önfeledten, egyik lábáról a másikra ringatva magát, kinyújtott-visszahúzott karral tologatni is kezdi. Ha sokáig nézem, úgyis elszédülök. És mindezt nem a remekül kihangosított előtérben, ahol a jobb érzésű babakocsisok lenni szoktak, vagy a templom előtt, ahova szépen odasüt a nap és hallani is lehet, nem bizony! Bévül ám!
Ugyanez idő alatt egy másik, karonülő pici kétségbeesett sírásba kezd. Anyuka föláll a padból, hátrajön apukához, a kezébe adja az apróságot, azt hinnénk, kiviszi. De nem. Elkezd vele a padok közt föl-alá sétálni, éppúgy mint otthon. A gyerek harsányan bömböl. Ez eltart egy kis ideig, mígnem káplán atya megáll a beszédben. Szerintem csak ösztönösen, mintsem tudatos, nevelő célzattal, inkább amolyan győzzön a jobbik-módon, de ekkor végre kiviszik. Az rendben van, hogy a templom az otthonunk...
De most nehogy valaki elkezdje idézni nekem, hogy engedjétek hozzám a gyerekeket!